Új élelmiszernek minősül a harmadik országból származó hagyományos élelmiszer is, amennyiben 1997. május 15. előtt nem fogyasztották jelentős mennyiségben az Európai Unió területén, annak ellenére, hogy valamely harmadik országban hagyománya van az élelmiszerként való biztonságos felhasználásának. Az ilyen élelmiszer legalább egy harmadik ország népességének jelentős részében, legalább 25 éve a szokásos étrend részét kell képeznie.
A harmadik országokból származó hagyományos élelmiszerek Unión belüli forgalomba hozatalának érdekében a kérelmező egy „bejelentési” eljárás keretében bizonyíthatja a harmadik országból származó hagyományos élelmiszer biztonságos felhasználásának hagyományát, és nyújthatja be a kockázatértékeléshez és az engedélyezési eljáráshoz szükséges információkat a Bizottságnak. A kérelmek benyújtására egy online felület áll rendelkezésre, mely IDE kattintva érhető el.
A harmadik országokból származó hagyományos élelmiszerekre vonatkozó adminisztratív és szakmai követelményeket a 2017/2468/EU bizottsági végrehajtási rendelet határozza meg.
A bejelentés/kérelem legfontosabb pontjai azok, amelyekben a kérelmező igazolja, hogy az élelmiszert legalább egy harmadik ország népességének jelentős része, legalább 25 éve a szokásos étrend részeként fogyasztja és az biztonságosnak bizonyult.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority, EFSA) több részletes útmutatót dolgozott ki, melyek segítségül szolgálhatnak a 2015/2283/EU rendelet előírásai alapján az új élelmiszerek engedélyezése iránti kérelmek elkészítéséhez, illetve a harmadik országokból származó hagyományos élelmiszerekre vonatkozóan. Az EFSA által elkészített útmutatók IDE kattintva elérhetők.
A Bizottság minden érvényes bejelentést továbbít az EFSA és a tagállamok kompetens hatóságai számára. Amennyiben a továbbítást követő 4 hónapon belül sem az EFSA, sem a tagállamok nem emelnek indokolt kifogást a forgalomba hozatal ellen, akkor a Bizottság engedélyezi a harmadik országból származó hagyományos élelmiszer forgalomba hozatalát az Európai Unión belül és naprakésszé teszi az uniós jegyzéket.
Amennyiben a harmadik országban hagyományos élelmiszer bejelentését követően az EFSA vagy az EU tagállamok 4 hónapon belül indokolt kifogást emelnek a termék forgalomba hozatala ellen, akkor a kérelmező kérelmet nyújthat be a 2015/2283/EU rendelet 16. cikke szerint. Ekkor a Bizottság felkéri az EFSA-t az élelmiszer biztonságosságának értékelésére. Az EFSA a Bizottságtól származó érvényes kérelem kézhezvételétől számított 6 hónapon belül adja ki véleményét.
Amennyiben az EFSA nem emel kifogást a termék forgalomba hozatala ellen, az EFSA véleményének közzétételétől számított 3 hónapon belül a Bizottság a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága (Standing Committee on Plants, Animals, Food and Feed, SCoPAFF) elé terjeszti a harmadik országból származó hagyományos élelmiszer Unión belül történő forgalomba hozatalának engedélyezésére és az uniós jegyzék naprakésszé tételére vonatkozó végrehajtási jogi aktus tervezetét.
Amennyiben a Bizottság vagy az EFSA kiegészítő információkat kér a kérelmezőtől a kérelemmel kapcsolatban, a kérelmezővel egyeztetve meghatározza ezen információk benyújtásának határidejét. Ebben az esetben a megadott határidők meghosszabbításra kerülhetnek.
A harmadik országból származó hagyományos élelmiszer jogszerűen akkor kerülhet az Európai Unió piacára, ha a SCoPAFF elfogadja az uniós jegyzékbe történő felvételt és a Bizottság ez alapján naprakésszé teszi a jegyzéket.