Együttműködési megállapodást kötött a GVH és az OGYÉI
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) között létrejött együttműködési megállapodás célja, hogy a szervezetek kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, az étrend-kiegészítők, a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint a kozmetikai termékek piacain.
A GVH és az OGYÉI tapasztalatai szerint az utóbbi években egyre több olyan termék került forgalomba az egészségmegóvó életszemlélet terjedésével, amellyel a gyártók vagy a forgalmazók a megnövekedett fogyasztói igény kielégítését célozzák e termékek iránt. Ezzel párhuzamosan nőtt az olyan árucikkek száma is, amelyeket az ilyen fogyasztói várakozások kihasználására állítanak elő. A GVH-hoz növekvő számban érkeznek olyan bejelentések és panaszok, amelyekben a fogyasztók a különböző gyógyhatásokat vagy az egészségre gyakorolt túlzó hatásokat ígérő tájékoztatásokat kifogásolják, különösen az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban, ám esetenként a kozmetikumokkal vagy a vény nélkül kapható gyógyszerekkel összefüggésben is.
A most létrejött megállapodás célja, hogy a GVH és az OGYÉI feladatainak ellátásakor, a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, az étrend-kiegészítők, a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint a kozmetikumok esetében
-
biztosítsa az egyes részpiacok megbízható és átlátható működését, a tisztességes versenyen és a verseny hatékonyságának előmozdításán alapuló fejlődését,
-
elősegítse a tisztességes felhasználói tájékoztatási környezet kialakítását,
-
erősítse a bizalmat a jogszabályoknak megfelelő termékek iránt.
A megállapodás további célja, hogy a hatóságok vezetői konzultációk keretében is erősítsék együttműködésüket, valamint szakértői egyeztetéseken vitassák meg a közös jogalkalmazási kérdéseket, és tájékoztassák egymást, ha a másik hatóság hatáskörét is érintő problémát azonosítanak, vagy ha álláspontjuk szerint a jogszabályok módosításának szükségessége vetődik fel.
A GVH és az OGYÉI szándéka, hogy szorosabb, egyenrangú partneri együttműködésük növelje hatékonyságukat a jogszabályokban meghatározott feladataik ellátása és a jogérvényesülés terén, továbbá teremtse meg azon feltételeket, amelyek alapján a jogszabályokban előírt együttműködésen túl kölcsönösen segíthetik egymás tevékenységét, valamint előmozdíthatják egymás munkájának ismertségét és elismertségét a közvélemény által.
A GVH és az OGYÉI együttműködésének részleteit a szervezetek közötti megállapodás rögzíti, amelynek teljes szövege a www.gvh.hu és a ogyei.gov.hu oldalon olvasható.
Információ a sajtó részére:
Gazdasági Versenyhivatal |
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet |
dr. Basa Andrea, |
Tinnyei Mária |
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. |
1051 Budapest, Zrínyi u. 3. |
(+36-1) 472-8902, +36-30 618-6618 |
(+36-1)-8869-300/289, +36-30 740 4438 |